... avagy én hogyan viszek színt a hétköznapokba.
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." (Simone Weil)

2012. június 23.

Szombat esti zene

Nővéremmel közös szobánk volt. Akkoriban sokat bosszankodtunk emiatt, ma már viszont azt gondolom, sok mindent tanultam így tőle, ami azzá formált, ami ma vagyok.
Tizenévesen nem rajongtunk egymásért. Én voltam a jó kislány, a pedáns, ő pedig lázadt. Különc barátai voltak, azért is festette a körmét, holott apu nem rajongott érte, és hasonlók. Furcsa zenéket hallgatott, amiktől én a világból is ki tudtam volna rohanni. Aztán egy napon, már nem is emlékszem, mikor, valahogy minden elrendeződött kettőnk között. Ő lett a Tesóm, én lettem Hugi és beköszöntött az egyetértés korszaka, ami azóta is tart :)

A "háborús" időszakból származik ez a zene. Te jó ég, mennyiszer hallottam akkoriban és világgá lehetett engem kergetni vele. Mély nyomokat hagyott, s bár azt nem állítom, hogy kedvencemmé vált, de tagadhatatlanul tinédzser korom meghatározó élménye lett. 


Drága Tesóm, ezúton is köszönök Neked mindent. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Téged jelölt mellém ebben az életben :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, ha elmondod a véleményed!