... avagy én hogyan viszek színt a hétköznapokba.
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." (Simone Weil)

2012. június 30.

Szombat esti zene

Ha már a tinédzser éveknél tartottam múlt héten, akkor maradok is ott és bemutatom életem első nagy szerelmét. 
Én nyolcadikos voltam, ő hetedikes. 7 hónapot adtunk egymásnak az életünkből: diákszerelem, hosszas séták, nagy beszélgetések, első csók, első gyűrű, fájdalmas elválás.

Már akkor zenélt. Szerettem, ahogy énekelt. A kedvencem az a Piramis szám volt, amit egy szál gitár kíséretében adott elő nekem: Ha volna két életem. Még ma is emlékszem, melyik teremben ültünk, kezében a gitár, játszott és énekelt, közben a szemembe nézett. Megszűnt körülöttünk a világ. A szülők nehezen akarták elfogadni a zenei pályát, de ő kitartott és ma már ismert musical énekes. 

Bár nem ez a stílus jellemző rá, a videók között válogatva mégis erre esett a választásom, mert nagyon szeretem ezt a dalt:


2012. június 29.

2012. június 24.

Újabb porcelánvirág

Egy kedves kollégának ajándékba, remélem, szerencsét hoz majd neki.
Minta: Arduinna - Procelánvirág

2012. június 23.

Szombat esti zene

Nővéremmel közös szobánk volt. Akkoriban sokat bosszankodtunk emiatt, ma már viszont azt gondolom, sok mindent tanultam így tőle, ami azzá formált, ami ma vagyok.
Tizenévesen nem rajongtunk egymásért. Én voltam a jó kislány, a pedáns, ő pedig lázadt. Különc barátai voltak, azért is festette a körmét, holott apu nem rajongott érte, és hasonlók. Furcsa zenéket hallgatott, amiktől én a világból is ki tudtam volna rohanni. Aztán egy napon, már nem is emlékszem, mikor, valahogy minden elrendeződött kettőnk között. Ő lett a Tesóm, én lettem Hugi és beköszöntött az egyetértés korszaka, ami azóta is tart :)

A "háborús" időszakból származik ez a zene. Te jó ég, mennyiszer hallottam akkoriban és világgá lehetett engem kergetni vele. Mély nyomokat hagyott, s bár azt nem állítom, hogy kedvencemmé vált, de tagadhatatlanul tinédzser korom meghatározó élménye lett. 


Drága Tesóm, ezúton is köszönök Neked mindent. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Téged jelölt mellém ebben az életben :)

2012. június 17.

94.

születésnapját ünnepeltük ma párom nagymamájának. Ezt készítettem neki:
Minta: Juci - köszönöm!
Sütöttem tortát is (tejszínes gesztenyéset, amit Nagymami nagyon szeret), de arról sajnos nem készült kép. És már szinte morzsa sincs belőle :))

Drága Nagymami, Isten éltesse még sokáig!

2012. június 16.

Szombat esti zene

Valamelyik nap olvastam, hogy Bryan Adams koncert lesz Budapesten és erről eszembe jutott egy régi emlék.
Balatonfüredről, egy céges konferenciáról tartottunk hazafelé egyik kollégámmal. Repesztettünk az autópályán, viccelődtünk, nevetgéltünk, mikor megszólalt a rádióban egy Bryan Adams szám. Kollégám nagyon szerette, ezért szinte csutkára tekerte a hangerőt. Ordított a zene, vigyorogtunk, miközben táncot imitáltunk (már amennyire ezt autóban, kb 120 km/h. mellett lehet), mondhatni belevesztünk a zenei habokba. 
Csak jó sokára vettük észre, hogy villog a kolléga mobilja. Nem vettük észre, hogy csengett. Négyszer is. Ránézett, sóhajtott egyet és tárcsázott. Életem egyik legkellemetlenebb beszélgetésének voltam fültanúja, amiben gyakran került említésre a női-férfi kapcsolat több vonatkozása, mint pl. házasság és viszony és megcsalás, olyan mondatokkal fűszerezve, mint pl. "ne butáskodj már, 10 évvel fiatalabb nálam és kolléga", "nem fekszem le mindenkivel" és hasonlók. Remélem, sosem tudom meg, milyen érzés ilyen féltékenynek lenni.


Pasztell lencse




2012. június 9.

Berjo-nak készült

200. követőm Berjo lett, így gondoltam, megajándékozom.   

Fimo kaboson készítettem neki
 és
végre megfűztem Mu Muffin bogyóját.
Nagyon tetszett a végeredmény, szerintem lesz még több is.
 
Mu, merci beaucoup!

Szombat esti zene

Az egyik nagy-nagy kedvenc. Ha meghallom, tutira beindul a lábam, a fejem olyan mozgást vesz fel, mint a kalaptartókon ülő bólogatós kutya, a vállam az ütemre mozog és igen, még énekelni is kezdek. Szerencsére mindezt leginkább volán mögött ülve, így sokan nem hallják "remek" hangom. Max. a látvány lehet, hm, érdekes :)))))) De kit érdekel, ha ilyen zene szól?


Ha esetleg a családból valaki olvassa ezt, nos, szülinapi listán biztosan szerepelni fog. Csak szólok előre :-)

2012. június 7.

Rózsaszín Fimo ismét

Mit tesz egy gyöngyitiszes, ha nem tud aludni? Így van, fűz:

Köszönet:
Évának a kabosonért
Orsinak az ötletért
Andinak, mert megmutatta ezt a gyönyörű delica-t, ami a szívemhez nőtt



(Ti is észrevettétek, hogy a blogspot.com egyszer csak blogspot.hu-ra változott?)

2012. június 6.

Angyalok hada

Az életem egy nehéz időszakát élem. A céget, ahol dolgozom, megvásárolta egy másik cég. Rengeteg a bizonytalanság, mi lesz, hogy lesz. Így aztán búcsúzom az osztályomtól is. Mindenképpen szerettem volna adni valamit, de hát ... sok időm nagyon nincs most (ez látszik a blogomon is, asszem).


Remélem, angyalkáim szerencsét hoznak nekik. Ahogy láttam, örömet már hoztak :)