... avagy én hogyan viszek színt a hétköznapokba.
"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk." (Simone Weil)

2014. augusztus 23.

Volt egyszer egy nyakláncom

Történt ugyanis, hogy múlt vasárnap délután nyaralni indultunk. Reggel azzal a lendülettel ébredtem, nekem erre a vakációra új nyaklánc kell, tehát fűztem egyet. Különleges lánc lett, mert végre felhasználtam az egyik Lunasoft kabosonom és mert Ricsi gyöngyös életemben először konkrét választ adott arra a kérdésre, "szerinted melyik szín menne hozzá jobban?" Szóval, megfűztem, örültem, gyorsan kattintottam párat. Gondoltam, majd készítek jobb képeket, mikor hazajöttünk. 
Elindultunk, nyakamban az ékszer. El is jutottunk így az M7 167-es km-ig, ahol megálltunk tankolni. Gondoltam, bemegyek én is, nézek újságot. Nos, érdekes újság nem volt, ellenben a kutas hölgy le nem tudta venni a szemét a medálról. Nézegette, le is vettem, jobban lássa. Annyira odavolt érte, hogy szerette volna megvenni. Engem meg annyira levett ezzel a lábamról, hogy eladtam neki. Még soha, senki nem mutatott ekkora csodálatot az ékszereim iránt, el sem tudom mondani, mennyire jól esett. 
Így mentem végül ismét ékszer nélkül, de nagyon boldogan nyaralni az idén. És így nem is készült más fotó a nyakláncról ezeken kívül:


Minta: Deeva - képről fűzve, de ezúton is köszönöm az inspirációt!

3 megjegyzés:

  1. Talán nem véletlenül... Tényleg nagyon szép, nem csoda, hogy lecsapott rá!

    VálaszTörlés
  2. Nem csodalom hogy lenezte rolad :) Nagyon szep szerintem is.

    VálaszTörlés
  3. :) Csodálom, hogy eladtad! Most akkor nagy tanulság, mindig legyen nálad eladásra szánt ékszer! Meggondolandó!!! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, ha elmondod a véleményed!